Betűcsaládok “globalizációja”

Mióta tipográfiával foglalkozom, érdekel a betűtervezés is. Hatalmas szaktudást, kitartást és tehetséget követel egy jól olvasható, és használható betűcsalád megtervezése. És itt nem a reklámbetűkre, vagy a címsor betűkre gondolok (persze anélkül hogy ezeket lebecsülném) hanem azokról a szuper betűcsaládokról (seriales), amik manapság egyre elterjedtebbek. Olyan egységes stílusjegyeket hordozó családok, amelyek rendelkeznek talpas, groteszk, slab serif vagy egyéb kevert változatokkal, és változatoként minimum 3-4 metszettel. Ilyen családként talán elsőként említhető a Romulus (Lucian Bernhard, Jan van Krimpen; 1926), vagy a későbbiekben Lucida (Kris Holmes, Charles Bigelow; 1984), Stone (Sumner Stone; 1987) Rotis (Olt Aicher; 1988) vagy az újabb betűk közül Thesis (Lucas de Groot; 1994), Officina, Meta (Erik Spiekermann, Jus van Rossum; 1990). További fontok felsorolásszerűen: Quay, Corporate, Scala, Le Monde, Quadraat.

Ezen „szupercsaládok“ létrejötte tulajdomképpen nem áll távol a tipográfia szellemiségétől és elvárásaitól, de elterjedése mindenképpen a számítástechnikai eszközök fejlődésének köszönhető. Az eddig tervezett legnagyobb szupercsalád a Thesis, 144 ábécét tartalmaz, ezt kézzel megtervezni egy emberöltő sem lenne elég. Lucas de Groot öt év leforgása alatt tervezte meg a teljes családot, amely a normál karakterkészleten felül tartalmaz ugráló és medievális számokat, matematikai jeleket, alternatív karaktereket, ékezetes karaktereket, ligatúrákat stb. Tehát egy családon belül megoldható bármely tipográfia feladat, és itt nem feltétlenül lustaságról van szó (megfelelő betűtípus párok megtalálása), inkább a tipográfia egy újabb kiaknázható lehetőségéről.

Személyes meggyőződésem, hogy a piacon fellelhető betűtípusok tengerében az ilyen szupercsaládok előnyben vannak, hiszen önmagukban is komplex feladatok megoldására kiválóan alkalmasak.