Rajztechnika 4-5-6, művészettörténet 1-2

Rég írtam a suliról, úgyhogy épp ideje beszámolni, hogy mi történt az utóbbi 3 hétben. Rajztechnika órán szerkesztettünk egy spirált és egy O betűt, előbbi elég komoly feladat volt, nem is sikerült tökéletesen (3,2-t kaptam rá). Az órák elméleti részén betűtervezésről volt szó. Szövegbetűk általános tervezési lépéseit vettük sorba: arányok, ívek, végződések, csatlakozások, összkép-folthatás, kurzív és egyéb metszetek meghatározása. A betűk tervezési sorrendjéről is volt szó, így megtanultuk először a verzálokat érdemes, azok közül is a H és az E a kiemelt. Szó esett a HAMBURGEFONS betűsorról is, mint kezdeti betűmintasorról. Janisztól megkaptuk Nagy Zoltán: A betűtervezés technikája című könyvének fénymásolatát. (Erről majd még lesz szó a blogon a későbbiekben, akárcsak a Margaret fontjáról.)
Ezután kitértünk a hagyományos nyomdai betűméretekre, és végül szó esett a római verzál betűvázak arányairól. Janisz egy fénymásolt lapon végigmutatta ezen betűk jellegzetes részleteit. Az O betű szerkesztése alatt pedig a papír történetéről és a különböző papír/nyomda vonatkozásokról esett szó (szálirány, alapanyag, festékbírás, súly stb)
Következő alkalommal egy érdekes játékot játszottunk. A tökfőzelékhez való viszonyunkat kellett egy fehér A4-es méretű papíron bemutatni. Több kevesebb sikerrel mindenkinek sikerült. Az óra hátralévő részében pedig megint szerkesztettünk, körökből álló, végén pepítára színezett geometrikus formát. Egy későbbi postban majd mutatok képeket.
Művészettörténet
Megvolt első művtöri óránk is amit Virágvölgy András fog mindig tartani. Az órát egyből egy írásbeli felméréssel kezdte, amiben a kedvenc épület, festmény, szobrainkról kellett nyilatkozni. Egy következő pontban pedig a művészeti stílusok közül kellett választani. Gondolom ez a témaválasztással kapcsolatban fog segíteni neki. Végül egy jegyzékből mindenkinek kellett választania egy tételt, amiről kiselőadást kell majd tartania. Én Klimt-et választottam, érdekes téma lesz az biztos :)
Az óra érdemi részét két épület bemutatásával kezdtük (az órán laptopot és projektort használ András). Mindkettő számomra is kedves: Művészetek Palotája, és a Museé d’Orsay. Voltam mindkettőben már, de így is élvezetes volt hallani az előadását. Ezután a kis bevezető után rátértünk a művtörire, az őskorral kezdtük. Szépen végigmentünk a kőkorszakon (öskőkorszak, újkőkorszak) és eljutottunk az ókorhoz. Különböző Egyiptomi tárgyakat vettünk sorra, majd áttértünk a sumér civilizációkra, onnan pedig a asszír/perzsa államokra. Végül az indiai és kínai civilizációkról volt szó.

Következő művtöri órán is folytattuk az időutazást, de előtte még András készített egy (az itt látható) csoportképet. Az óra részleteire most nem térnék ki, max annyira eljutottunk a hellenizmusig Az óra végén pedig mindig lesz egy kis quiz játék. Mindenki kap sorban egy művészettőrténet/építészettel kapcsolatos vagy egyéb fogalmat amit meg kell magyaráznia.
Információk
- Published:
- 09.28.07 / 12pm
- Kategóriák:
- typosuli
3 megjegyzés
Ugorj a megjegyzés mezőhöz | comments rss [?] | trackback uri [?]Margaret megvan?
Janisz kedvenc szinész, szinésznő kérdése megvolt? :)
Dexter68: meg ;)
skowa: még nem, de kíváncsivá tettél…
Van véleményed?
Be kell jelenkezned hogy megjegyzést írhass.