Kassák Emlékkiállítás és egyebek

Kassák

Ma leadtam a Kassák kiállításra szánt anyagomat. Ami további munkákat láttam azokból arra lehet következtetni, hogy nagyon színvonalas kiállítás lesz (ez is). Megtudtam, hogy az enyémen kívül mégegy betűterv készült, Szegi Amondó munkája. Nagyon kiváncsi vagyok… A megnyitót most pénteken 18:00-kor rendezik a Fő téren lévő Kassák Múzeumban.

Most jártam ott először, de mind a tér, mind a múzeum épülete nagyon tetszett. Összefutottam Nádai Ferenccel és egy fölöttem járó tipó sulis társammal (akkor ismertem meg) és együtt mentünk át az „iparra“ ahol még volt egy óránk kidumálni tipós és nem tipós témákat. Hamar elszaladt az idő.

Ma is rajztechnika óránk volt (az utolsó előtti). Az óra elején össze kellett mindenkinek firkálni egy A4es lapot, hogy aztán kiderüljön, hogy ennek bizony mind jelentősége van a firka vizuális olvasatának szempontjából. Janisz egy könyvet ajánlott ami hasonlókkal fogalakozik: Feuer Mária: A firka lélektana. Az óra hátralevő részében „tapétát“ szerkesztettünk. Olyan vizuálisan izgalmas mintát kellett tervezni/szerkeszteni, ami egymás mellé helyezve is jól működik.


Információk