Design-, művészet- és írástörténet

Picit elmaradtam az iskolai jelentéseimmel, most pótolom nagyjából a hiányosságomat.
Irástörténet
Elkezdtük a klasszikus 10-es beosztás szerint végigvenni a nyomdai betűket. Igazából az óra nem is ezen része az izgalmas, mert egyrészt ezek lexikális dolgok, amik a magyar és angol nyelvű tipós könyvekben elérhetőek, másrészt pedig az anyag nagy része nem újdonság. Az érdekes inkább az, hogy László folyamatos lelkesedéssel hordja be az óránként kb. 10 kilónyi érdekesnél érdekesebb és szebbnél szebb (vagy épp nem szép :)) könyveket, kiadványokat. Így minden óra vége egy olvasó körré alakul, ahol mindenki nézeget olvasgat és a bőség zavarában válogat. Nem mellesleg jegyzeteli a könyvek címeit…
Művészettörténet
Itt is helyzet változatlan. Haladunk szépen az időben előre. Igaz nem ezen az órán hangzott el, de jól passzol ide: “most ugrunk 2000 évet, hogy haladjunk”. Egyik órán a száraaz ntények helyett egy filmet néztünk meg amit nagyon tudok ajánlani. Johannes Vermeer életéről szól és a címe: Leány gyöngy fülbevalóval.
Megtartottam én is kiselőadásomat Klimt művészetéről és legfőképpen Judit című képéről. Nem úgy sikerült mint ahogy elterveztem, de a többiek állítása szerint jól szórakoztak :) A prezentációm letölthető innen (PDF, 9,1 Mb).
Designtörténet
Egy újabb tantárgy, amit Ernyey Gyula fog tartani. Mindjárt az első pillanatban kiderült, hogy nagyon kevés az óraszám ahhoz az anyaghoz amennyit Gyula nyugodt szívvel át szeretne adni, így elég feszes tempóban haladunk a rendkívül érdekes anyagban. A tárgytervezés és tárgytörténet legfőbb mozzanatait vesszük végig. Így például megtudtam mi az a sokat emlegetett Thonet szék.
Információk
- Published:
- 11.30.07 / 11am
- Kategóriák:
- typosuli
Még nincs megjegyzés
Ugorj a megjegyzés mezőhöz | comments rss [?] | trackback uri [?]Van véleményed?
Be kell jelenkezned hogy megjegyzést írhass.