Betűrajz féléves felaldat I.

Kalligráfia

Betűrajzból –többek között– egy A3 vagy B3as lapot kell leadni, amin egy megkomponált kalligrafikus szövegrészlet kell prezentálni. A klasszikus, “történelmi” (unciális, félunciális, stb) írásmódok közül lehet válogatni. Valahogy nagyon nem tudtam rávenni magam, hogy megtegyem az első lépéseket, mígnem ráleltem Flickr-en erre a levélre. Sajnos több kép nem áll rendelkezésre, ráadásul elég nagy a mélységélessége, így csak a közepe használható. Konzultáltam Verával, és abban maradtunk, hogy gyűjtsem ki az ABC betűit és az alapján állítsak össze egy szöveget.

Így is tettem, most hétvégén rászántam magam. Összesen körülbelül 4 óra bemelegítés és gyakorlás után nekiültem a kiszerkesztett A3as ívnek. Maga a “végtermék” megírása már nem volt több 15-20 percnél, de csak azért mert már bennem volt a háttérmunka :) Az első verziót a Vera által készített lúdtollal írtam, ami valamilyen oknál fogva a szöveg 3/4-től el kezdett folyatni és nagyon nem lett szép. Nem csüggedtem, és a második verziót már acél heggyel írtam meg. Ezt már talán 4-esre értékelném, ha nekem kellene. Sajnos a végződések és a betűformák nem elég egységesek, sok ügyetlen vonás van, de már majdnem jó ránézni :) Az eredmény megtekinthető itt.

A mappát Június 9-én kell leadni, addig még majd jelentem miket kellett alkotni :)


Információk