Biennálén lenni jó!

Brno

Suszter Viktor barátommal tegnap értünk haza Brnoból a 23. Tervezőgrafikai Biennáléról. Pár hete határoztuk el, hogy kimegyünk, ugyan akkor még 3an terveztük, de Pócs Ádámnak közbejött valami, ígyhát ketten indultunk útnak.

Párszor megfordult a fejemben, hogy a mi a fenét fogunk át három napon át Brnoban csinálni, de mindez abból fakadt, hogy nem voltam még ilyen rendezvényem, nem tudtam hogyan működik ez a dolog. Utólag mint kiderül roppart kevés volt ez a három nap, pedig reggeltől estig úton voltunk.

Összefoglalva, hogy miért volt jó kimenni. A legfontosabb, hogy felnyitotta a szememet, hogy sokkal szabadabban kell gondolkozni, új dolgokhoz bátran nyúlni és a szabályokat annyira nem kell tisztelni. A másik ami nagyon tetszett, az sok ember akivel megismerkedtünk: ukránok, litvánok, lengyelek, csehek stb. (és persze magyarok: Somogyi Krisztinával és Czakó Zsolttal és eltöltöttünk néhány átbeszélgetett nagyszerű órát) Közös a megismert emberekben, hogy mind fiatalok, és nyitottak, érdeklődőek így nagyon jókat diskuráltunk nemcsak designról, hanem a világ egyéb dolgairól is. A harmadik dolog ami tetszett az maga a város Brno. Csodálatos város, emberi léptékű, gyönyörű belvárossal, kiülős teraszokkal, sikátrorokkal, belső udvarokkal és virágzó kultúrával. Irigylésre méltó. A bauhaus villasoráról nem is beszélve. Viktorral nem igen jutottunk szóhoz amikor végigmentünk az utcán, amin csak szebbnél szebb bauhaus házak vannak…

A Biennálé a megnyitóval és a díjak kiosztásával kezdődött. Aranyos meglepetés volt, hogy a mexikói nyertes titokban érkezett Brnoba, így a zsűrit meglepve személyesen vette át a díjat.
Másnap reggel kezdődtek az előadások, amik feszített tempóban követték egymást. Nekem legjobban az első előadás tetszett az egész szimpóziumon, Andrew Altmann az Why Not Associates főnöke mutatta be munkáikat. Több angol, amerikai és cseh előadó váltotta egymás után a szószéket.

Este kis party zárta a napokat ami után egy-egy helyi kocsmába vonultunk át tovább beszélgetni és persze kóstolgatni a jobbnál jobb cseh söröket. Ez másnap reggel meg is látszódott az előadásra érkező embereken :)

A szoros tempó miatt nem jutott volna idő a díjazott és beválogatott anyagok átnézésére, így az utolsó napi előadásokat kihagytuk és végignyálaztuk az összes munkát. Voltak nagyon figyelemre méltó művek, általában ezeket le is fotóztam, az albumban meg is lehet nézni őket.

Végszóként annyit tudok mondani, hogy két év múlva (felváltva cserélődik a tematika, így akkor a plakáttervezés és az arculat lesz soron) is ott leszünk, ez már biztos. Kitűzött cél pedig, hogy munkáink is bekerüljenek :)

PS: egy szó amit tanultam csehül: gyiky :)


Információk